Visegrád 4 Országúti Kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

32 magyar indulóval rajtol az 1. Visegrád 4 Kerékpárverseny – RAJTLISTA

Az idén első alkalommal, 2013. május 17-18-án, Budapest és Krakkó között megrendezésre kerülő V4 Kerékpárverseny célja a húszéves múltra visszatekintő visegrádi együttműködés népszerűsítése.

1. Visegrád 4 Kerékpárverseny

Az extrém versenytávjáról elhíresült kerékpáros maraton versenyre már 32 hazai versenyző – közöttük két hölgy is – nevezett. A maraton résztvevői május 17-én, 16.00 órakor indulnak Budapestről, a WestEnd bevásárlóközponttól, majd négy ellenőrzőpont beiktatásával Szlovákián, valamint Csehországon keresztül másnap érkeznek meg a lengyelországi Krakkóba, ahol a visegrádi országok külügyminiszterei köszöntik őket.

Hirdetés▾
Fisher Klímatechnika

A szervezők leginkább kihívást kedvelő amatőrökre, mintsem profik indulására számítanak, de mivel a több mint 500 kilométeres távot néhány rövidebb pihenőtől eltekintve egyben kell teljesíteni, a versenyzők megfelelő mentális és egészségi, illetve a kerékpárok jó technikai állapota is az indulás feltétele. A résztvevőket kisbuszok és orvosi személyzet kíséri a verseny teljes szakaszán.

1. V4 Kerékpárverseny - Áthaladási időpontok

Tervezett áthaladási időpontok

A szervezők előzetesen összesen 300 indulóra számítottak, ebből 120 helyet tartottak fenn a lengyel, 60-60 helyet a szlovák és magyar, 40 helyet a cseh, 20 helyet pedig a Keleti Partnerség országaiból érkező versenyzőknek. A kiemelkedően magas, 100.000 eurós összdíjazású versenyre egyéni és csapat kategóriákban is lehetett nevezni, utóbbira legalább ötfős együttesek jelentkezését várták. A csapatok esetében a táv teljesítésének feltétele, hogy legalább három csapattagnak célba kell érnie.

A hivatalos rajtlista pdf formátumban megtekinthető/letölthető ide kattintva.

1. V4 Kerékpárverseny - Útvonal

A verseny útvonala

WestEnd Bringa Weekend

A nemzetközi verseny fő szponzora a TriGránit csoport, amely a maraton felvezetéseként háromnapos bicikliünnepet szervez a WestEnd City Centerben, különböző kulturális és sportprogramokkal.

Élő koncertekkel, divat- és kerékpár-akrobatikus bemutatókkal szórakoztatják a kilátogatókat. Családi bringatúrával (Római partra), színes családi és gyerek programokkal várják a családos kerékpárszerető embereket, akik részt vehetnek a bringa-szépségversenyen és a jótékonysági kerékpárárverésen is.

   
A verseny partnerei és támogatói:
Nemzetközi Visegrádi Alap A Visegrádi Csoport magyar elnöksége 2017/18 Külgazdasági és Külügyminisztérium Fisher Klímatechnika Emberi Erőforrások Minisztériuma Magyar Kerékpáros Szövetség WestEnd City Center
Nissan Arval Magyarország Kft. Magyar Turisztikai Ügynökség Hungarofest Váradi Mentőszolgálat Rock FM Veritas Gold ásványvíz Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Grant Thornton Valuation Kft. GESU NutriDepó Support Bikers Tomtom Sports Bikemag.hu - Kerékpársport portál IfiPress - Ifjúsági magazin és diákportál
RideHard.hu Konuszbikes.hu Vanik Zoltán Fotó Pannonhalma Ibrány Debrecen Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum TT DIGITAL Kft. Demeter Pálinka Manufaktúra
Kulcsár-Fém Kft. Winner-B Kft. KFZS Kft. BENU Kristály Gyógyszertár DV Parking Kft. Nyír-Ktl Kft.
Keresés
Honlapinfó

A Visegrádi Négyek országai (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) által 2013-ban elindított országúti kerékpáros versenysorozat magyarországi versenyeinek hivatalos honlapja.
www.v4kerekparverseny.hu

V4 Kerékpárverseny.hu