Visegrád 4 Országúti Kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

Világsztárok a V4 magyarországi versenyén

Hivatalosan is felkerült az UCI versenynaptárába az idei V4 kerékpáros sorozat magyar versenye, és mára az is biztossá vált, hogy két egykori legenda is tiszteletét teszi a versenyen.

Nico Mattan és Gilberto Simoni

Immáron hivatalosan is felkerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárába a 2016. április 23-án megrendezésre kerülő V4 kerékpáros sorozat magyarországi versenye. Ez pedig azt jelenti, hogy a nemzetközi viadal 2016-ban is része lesz az Europe Tour sorozatnak, magyarán pontszerző verseny lesz, amely alapján a versenyzők az év végi katari világbajnokság kvalifikációjához szükséges pontokat szerezhetnek.

Hirdetés▾
Fisher Klímatechnika

Az is biztossá vált, hogy két egykori legenda is tiszteletét teszi a versenyen mint díszvendég. Az egyikük Nico Mattan, kétszeres belga időfutam bajnok, aki kétszer nyerte meg a Párizs-Nizza prológját. Fénykorában egynapos specialistaként tartották számon, profi győzelmei közül legnagyobb sikerét 2005-ben aratta, amikor korábbi harmadik helyét felülmúlva végzett a dobogó legfelső fokán a Gent-Wevelgem belga klasszikus, egynapos kerékpárversenyen.

Nico Mattan

Nico Mattan

A verseny másik díszvendége Gilberto Simoni, az olasz kerékpársport egyik halhatatlan legendája lesz, aki kétszer nyert Giro d’Italiát, valamint ugyancsak kétszer lett összetett második és négy ízben összetett harmadik az év egyik legfontosabb háromhetes körversenyén. Mindemellett nyert Svájci Körversenyt, szakaszt a Tour de France-on, a Vuelta Espanán és a Párizs-Nizza versenyein is. Gilberto Simoni 2014-ben már járt hazánkban egy másik verseny vendégeként.

Gilberto Simoni

Gilberto Simoni

   
A verseny partnerei és támogatói:
Nemzetközi Visegrádi Alap A Visegrádi Csoport magyar elnöksége 2017/18 Külgazdasági és Külügyminisztérium Fisher Klímatechnika Emberi Erőforrások Minisztériuma Magyar Kerékpáros Szövetség WestEnd City Center
Nissan Arval Magyarország Kft. Magyar Turisztikai Ügynökség Hungarofest Váradi Mentőszolgálat Rock FM Veritas Gold ásványvíz Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Grant Thornton Valuation Kft. GESU NutriDepó Support Bikers Tomtom Sports Bikemag.hu - Kerékpársport portál IfiPress - Ifjúsági magazin és diákportál
RideHard.hu Konuszbikes.hu Vanik Zoltán Fotó Pannonhalma Ibrány Debrecen Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum TT DIGITAL Kft. Demeter Pálinka Manufaktúra
Kulcsár-Fém Kft. Winner-B Kft. KFZS Kft. BENU Kristály Gyógyszertár DV Parking Kft. Nyír-Ktl Kft.
Keresés
Honlapinfó

A Visegrádi Négyek országai (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) által 2013-ban elindított országúti kerékpáros versenysorozat magyarországi versenyeinek hivatalos honlapja.
www.v4kerekparverseny.hu

V4 Kerékpárverseny.hu