A Visegrád 4 Kerékpárverseny (Visegrad 4 Bicycle Race) 2019-es versenysorozata Lengyelországban startol április 28-án. A magyarországi versenyre május 11-én kerül sor, a záróverseny pedig másnap, május 12-én lesz Szlovákiában. A magyarországi verseny a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából ezúttal is a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület szervezésében kerül megrendezésre.
A 2013-ban, lengyel kezdeményezésre életre hívott Visegrad 4 Bicycle Race első alkalommal még egy több mint 500 kilométeres versenyként került megrendezésre a Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) területén, azóta azonban már a sorozat részeként mind a négy ország évente egy-egy UCI 1.2 ME besorolású egynapos versenyt rendez. (A csehországi verseny idén technikai okok miatt elmarad.) Ez amellett, hogy olimpiai és világbajnoki kvalifikációs pontok szerzésére ad lehetőséget, a hazai élmezőny számára is kiemelt versenyzési lehetőséget biztosít.
Hazánkban, ahogy 2015 óta minden évben, idén is Budapesten rajtol majd a nemzetközi mezőny, majd mintegy 170 kilométer megtétele után, többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravazd érintését követően érkezik meg Pannonhalmára, ahol a versenyzőknek most is több alkalommal meg kell küzdeniük a néhol 15%-os emelkedővel. Ezen az útvonalon tavaly – a papírformának megfelelően – a lengyel pro-kontinentális CCC Sprandi Polkowice sora diktálta a tempót, a végén egy-egy versenyzővel meg is szerezve az első és második helyet.
Az idei versenyről hamarosan bővebb információk is olvashatók lesznek honlapunkon.