V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

2018 – Visegrád 4 Kerékpárverseny / V4 Special Series

A Visegrád 4 Kerékpárverseny elindulásának ötödik évfordulója alkalmából a sorozat hazai versenyeinek szervezője, a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület elindított egy külön sorozatot Visegrad 4 Special Series néven.

Forrás: V4 Kerékpárverseny.hu

Mivel ebben az évben hazánk töltötte be a Visegrádi Csoport elnöki tisztségét, így 2018-ban a magyar egynapos volt a sorozat záróversenye, vagyis május 12-én összetett győztest is hirdettek Pannonhalmán. A mezőny ezúttal a Várkert Bazár elől rajtolt, többek között a lengyel CCC Sprandi Polkowice sorával, így ebben az évben már egy pro-kontinentális csapat is indult a magyar versenyen, amelynek sztárvendége ezúttal Claudio Chiappucci volt.

Pontban 13 óra 30 perckor 28 csapat közel 160 kerekese vágott neki a távnak. Az éles rajtot követően folyamatosak voltak az akciók, azonban életképes szökés nagyon sokáig nem alakult ki. A mezőnyt a lengyel pro-kontinentális CCC Sprandi Polkowice sora irányította. Egy húsz fős szökés érkezett két perc előnnyel Pannonhalmára, amit természetesen szintén a CCC csapata kontrollált, meg is szerezve az első két helyet.

A 2018-as verseny legjobbjai

A magyar verseny végeredménye:

Frantisek Sisr (CZE) (1.)
(CCC Sprandi Polkowice)

Patryk Stosz (POL) (2.)
CCC Sprandi Polkowice

Rok Korosec (SLO) (3.)
My Bike-Stevens

Nemzetenként a legjobbak:

Pelikán János (HUN)
My Bike-Stevens

Frantisek Sisr (CZE)
CCC Sprandi Polkowice

Patryk Stosz (POL)
CCC Sprandi Polkowice

Martin Haring (SVK)
Dukla Banska Bystrica

Az összetett pontverseny győztese:

Rok Korosec (SLO)
My Bike-Stevens

A papírformának megfelelően, a lengyel pro-kontinentális csapat sora diktálta a tempót (Fotó: Vanik Zoltán)

A papírformának megfelelően, a lengyel pro-kontinentális csapat sora diktálta a tempót
(Fotó: Vanik Zoltán)

Visegrad 4 Special Series 2018 – Debrecen-Ibrány

A Visegrád 4 Kerékpárverseny elindulásának ötödik évfordulója alkalmából a sorozat hazai versenyeinek szervezője, a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület elindított egy külön sorozatot Visegrad 4 Special Series néven.

2018. július 22-én Debrecenben rajtolt és Ibrányban ért célba a nemzetközi szövetség (UCI) Europe Tour versenynaptárában szintén 1.2-es besorolással szereplő egynapos viadal mezőnye, amely 17 csapat közel száz versenyzőjéből állt.

Pontban 13 óra 40 perckor dördült el a startpisztoly. Az éles rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások, ám igazából nem nagyon akart senkit sem elengedni a mezőny, az első óra 49,5 kilométer/órás átlaga önmagáért beszélt. Az osztrák My Bike-Stevens csapata szinte minden akcióban benne volt, Kusztor Péter is több alkalommal indított. A verseny sztárvendége, az 52 éves Andrea Tafi is kísérletezett, de neki sem sikerült elszakadnia, egy darabig azonban azért kivette a részét a mezőny mozgatásából. Mintegy kilencven kilométer megtételét követően egy tizenhét fős sor tudott ellépni, szűk egy perces előnyre szert téve, majd tízen mentek innen tovább.

Ibrányba beérve még négy kör várt a kerekesekre, a szökevények előnye pedig meglepő módon ismételten növekedni kezdett. Három kerekes tudott ellépni, közöttük volt Kusztor Péter is, aki végül meg is nyerte a versenyt.

A verseny dobogósai:

Kusztor Péter (HUN)
My Bike-Stevens

Karel Tyrpekl (CZE)
Pardus Tufo-Prostejov

Marko Danilovic (SRB)
National Team Serbia

Nemzetenként a legjobbak:

Kusztor Péter (HUN)
My Bike-Stevens

Karel Tyrpekl (CZE)
Pardus Tufo-Prostejov

Tybor Patrik (SVK)
Dukla Banska Bystrica

Hazai győzelemnek örülhetett az ibrányi közönség (Fotó: Vanik Zoltán)

Hazai győzelemnek örülhetett az ibrányi közönség
(Fotó: Vanik Zoltán)

Kapcsolódó link:
A 2018-as versenyévad hírei, fotói éd videói

Megosztás
Keresés az oldalon
A legközelebbi verseny

A legfrissebb fotók
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány (Fotó: Vanik Zoltán)

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: a verseny képekben

A legfrissebb videó
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: videós összefoglaló

Kövess minket!

Instagram-fiókunk Facebook-oldalunk

Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
Nemzetközi Visegrádi Alap
HM
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
NSMI
tippmix
szrtlogo
szechenyi
mtsz_logo
hungarycard
Skoda
Skoda Valent Auto
Pannonhalma
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1
printszer
mer_se_official_logo_(without_bg)
szabadidos
ctrend