Néhány hónappal ezelőtt, amikor még be sem került a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) naptárába az idei Visegrád 4 Kerékpárverseny, az osztrák WSA KTM Graz biztosra menve, már elküldte jelentkezését a 2021-es viadalra. Persze ez nem véletlen, hisz a hazai megmérettetések évről-évre kiváló lehetőséget nyújtanak a Visegrádi Csoport tagországai mellett, a környező nemzetek – Ausztria, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Ukrajna – csapatainak is.
A női versenyektől eltekintve eleddig mindössze egyetlen alkalommal fordult elő, hogy ne egy a V4-eket képviselő kerekes diadalmaskodjon, 2019-ben az osztrák Daniel Auer (Maloja Pushbikers) nyerte a V4 Special Series Vásárosnamény és Nyíregyháza közötti 163,8 kilométeres egynaposát, ráadásul Auer akkor közel egy év után tudott újra győzni, ami nagyon különlegessé tette számára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei befutót.
„Nem volt ez egy túl könnyű verseny, a végét a nem várt zivatar tette veszélyessé, nagyon csúszóssá vált az aszfalt, észnél kellett lenni. Boldog vagyok, hogy hosszú idő után újra sikerült nyernem, ez nagyszerű érzéseket kölcsönöz, erre a diadalra örökké emlékezni fogok” – nyilatkozta a győzelmét követően az osztrák kerékpáros, akit vélhetően 2021-ben is viszontláthatunk a mezőnyben, mégpedig a WSA KTM Graz csapatának színeiben.
Július 10-én nemcsak a hazai verseny, hanem az idei sorozat is Budapesten rajtol. A magyar megmérettetés útvonala az elmúlt években megszokottakhoz képest csak minimális módon változik, ezúttal 157,3 kilométert kell majd letekerniük a résztvevőknek, benne a szokásos pannonhalmi körrel, na meg a helyenként 15%-os emelkedővel.