V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

Adam Toupalik győzelme a Visegrád 4 Kerékpárverseny-sorozat cseh futamán

Hazai dominanciát hozott a V4 Kerékpárverseny cseh viadala, a legjobb magyar kerekes Solymosi Márton (Epronex-GESU Bikewear) lett.

Megjelent: 2021. július 18., vasárnap
Forrás: www.v4kerekparverseny.hu

A mezőnyre egy könnyűnek semmiféleképpen sem nevezhető pálya várt a Brno-Mikulov-Brno útvonalon – amely egy régi tradicionális verseny hagyományait hivatott újraéleszteni, több kisebb körrel. A rajtot követően egy négy fős szökés alakult, majd a viadal legnehezebb részéhez, az utolsó ötven kilométerhez érve – amely hét kategorizált meredeket tartogatott – a Hlín kaptatóján mind a spiccen, mind pedig a főmezőnyben megbomlott az egység.

A pálya legmagasabb pontján, a legerősebb cseh kontinentális csapat, az Elkov-Kasper munkájának köszönhetően megfogták az elmenést, majd két kilométerre a céltól Adam Toupalik (Elkov-Kasper) támadott, akit már nem is tudtak utolérni, így a huszonöt esztendős kerékpáros mindössze hat másodperc előnnyel hazaérve megnyerte a viadalt, honfitársai Daniel Turek (Team Felbermayr-Simplon Wels) és Karel Camrda (Topforex-ATT Investments) előtt.

Amikor bejártuk a pályát már akkor tudtam, hogy a rövid emelkedők lehetőséget biztosítanak számomra. Kockáztatnom kellett a lejtmenetben, de ez végül győzelmet ért. A lengyel viadalon is hasonló célokkal indulunk, a legfőbb feladatunk, hogy megőrizzük a sárga trikót” – nyilatkozta a célba érkezést követően Toupalik.

A versenyt végül csak harmincnégy kerékpáros tudta abszolválni, a legjobb lengyel bringás a hatodik helyezett Jakub Murias (Voster-ATS), a legjobb szlovák a tizenkilencedik Martin Chren (Dukla Banska Bystrica), míg a legjobb magyar a huszonegyedik Solymosi Márton (Epronex-GESU Bikewear) lett.

A záró lengyel futam előtt a sárga trikót szintén Adam Toupalik (Elkov-Kasper) ölthette magára – az eddigi éllovas Michal Schlegel (Elkov-Kasper) ugyanis nem állt rajthoz Csehországban.

A 2021-es Visegrád 4 Kerékpárverseny-sorozat július 18-én Lengyelországban zárul.

Megosztás
Keresés az oldalon
A legközelebbi verseny

A legfrissebb fotók
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány (Fotó: Vanik Zoltán)

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: a verseny képekben

A legfrissebb videó
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: videós összefoglaló

Kövess minket!

Instagram-fiókunk Facebook-oldalunk

Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
Nemzetközi Visegrádi Alap
HM
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
NSMI
tippmix
szrtlogo
szechenyi
mtsz_logo
hungarycard
Skoda
Skoda Valent Auto
Pannonhalma
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1
printszer
mer_se_official_logo_(without_bg)
szabadidos
ctrend