V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: a cseh kontingens

Várhatóan harminc csapat több mint 170 versenyzője áll rajthoz a Budapest és Pannonhalma közötti 157,3 kilométeres távon, ezúttal is világranglista pontokért küzdve. A legnagyobb létszámban a csehek képviseltetik magukat.

Megjelent: 2022. július 6., szerda
Forrás: www.v4kerekparverseny.hu

Továbbra is maradva a Visegrádi Együttműködés nemzeteinél, a lengyelek mellett természetesen a csehek számára is nagyon fontosak a V4-es versenysorozat viadalai, így nem kevesebb, mint hat csapattal állnak rajthoz hazánkban.

Elsőként természetesen a mezőny egyik legerősebb sorát illik említeni az Elkov-Kasper személyében, akik a 2022-es idényben már hét alkalommal diadalmaskodtak UCI kategóriás viadalon, eredményeik révén így jelen pillanatban a hatodik legjobb európai kontinentális csapatként tekinthetünk rájuk. A keretből kiemelkedik a korábban hat háromhetes körversenyen is szereplő Jan Barta, az aktuális nemzeti bajnok Matej Zahalka valamint az elnyűhetetlen sprinter, Michal Kukrle.

Az Elkov-Kasper előzetes nevezése: Jan Barta, Daniel Babor, Michael Boros, Dominik Neuman, Tomas Obdrzalek és Jakub Otruba (mindannyian csehek).

Természetesen ezúttal sem hiányozhat az indulók közül az országúti szakág mellett a pályasportban is jeleskedő Tufo-Pardus Prostejov csapata. A szintén kontinentális, azaz harmadosztályú gárda érthető módon leginkább a sprintereire épít, akik közül Pavel Gruber okozhat meglepetést, már amennyiben van olyan erőben, hogy kibírja a pannonhalmi meredeket.

A Tufo-Pardus Prostejov előzetes nevezése: Pavel Gruber, Petr Kovarcik, Frantisek Vinklarek, Richard Holec, Ondrej Petr (mindannyian csehek) és Wojciech Pszczolarski (lengyel).

A szintén UCI licenccel rendelkező AC Sparta Praha is rajthoz áll Budapesten. A dicső múltra visszatekintő klub már több évtizede jelen van a nemzetközi kerékpáros körforgásban, elsősorban az utánpótlás-nevelésben jeleskedve. A versenyzők közül a tapasztal Jan Ryba és a feltörekvő Martin Volf kettősére lesz érdemes figyelni.

Az AC Sparta Praha előzetes nevezése: Richard Habermann, Jan Ryba, Pavel Kelemen, Tomas Kalojiros, Jan Brnak és Martin Volf (mindannyian csehek).

Csehország négy kontinentális csapattal bír, s habár az ATT Investments mindössze a harmadik idényét tölti félprofi szinten, a teljesítménye önmagáért beszél. Tomas Barta már két ízben végzett idén UCI-kategóriás versenyen a legjobb tíz között, így július 23-án is esélyes lehet egy kiemelkedő eredmény elérésére, hasonlóan az Olaszországban nevelkedett szlovák légiósukhoz, Matus Stocekhez.

Az ATT Investments előzetes nevezése: Jiri Petrus, Petr Klabouch, Karel Camrda, Karel Tyrpekl, Tomas Barta (mindannyian csehek) és Matus Stocek (mindketten szlovákok).

Ezúttal sem hiányozhat a mezőnyből a Dukla Praha regionális klubcsapat, amely továbbra is az egyik legkiemelkedőbb cseh kerékpáros sportkoncepció – utánpótlás, pálya, hegyikerékpáros és országúti szakágakat is működtetve. Nagynevű versenyzőjük nincs, de a Visegrádi csoport keretében természetesen eléggé hangsúlyosak számukra is ezen versenyek.

A Dukla Praha előzetes nevezése: Nicolas Pietrula, Denis Rugovac, Petr Fiala, Jan Vones, Martin Kohout és Petr Vavra (mindannyian csehek).

Végül, de nem utolsósorban a TJ Favorit Brno regionális klubja is ott lesz július 23-án szombaton a Carl Lutz rakparton. A szintén az utánpótlás-nevelésben kiemelkedő, a pálya szakágban is sikeres sor célja, hogy nemzetközi versenyzési lehetőséget biztosítson a fiatalok számára, akik ezáltal szerezhetnek tapasztalatot egyre előkelőbb helyre kerülve a nemzet kerékpáros hierarchiájában.

A TJ Favorit Brno előzetes nevezése: David Kopelent, Josef Cekal, Vojtech Kminek, Adam Krenek, Martin Voltr és Stepan Siroky (mindannyian csehek).

Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: barátaink, a lengyelek!

Fotók: csapatok közösségi oldalai

Megosztás
Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
V4_logo_2021_22_Primary_HUN_RGB
Nemzetközi Visegrádi Alap
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Magyar Turisztikai Ügynökség
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
Škoda Valent Autó
Pannonhalma
Váradi Mentőszolgálat
Support Bikers
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1