A V4 versenysorozat második állomása a magyar szakasz 2019-ben a lengyel verseny után és a szlovák szakasz előtt. Huszonnyolc csapat közel 160 versenyzője áll rajthoz ma délelőtt Budapesten.
A csapatok bemutatkozására a tervek szerint 9 óra 45 perctől kerül sor, ám nemcsak emiatt érdemes kilátogatni időben a rajt helyszínére, hiszen találkozni lehet az olasz Paolo Savoldellivel is, aki elhozta az egyik Giro d’Italia trófeáját is, ami szintén látható lesz mind a rajt, mind pedig a cél helyszínén.
A V4 serlegek mellett a Giro-trófea
Ami a mezőnyt illeti, minden előzetesen nevezett csapat megérkezett tegnap, több, már rutinosnak számító V4-es versenyzővel. A hazai színeket szép számú versenyző képviseli, akik nagy eséllyel az eddigi legjobb magyar eredményt érhetik el most. Az előrejelzések szerint ebben az időjárás sem fogja akadályozni őket, hiszen csak késő délutánra, estére várható eső a verseny útvonalán.
Ennek ismeretében remélhetőleg idén is szép számú szurkolót láthatunk majd a versenyen, amit oldalunkon online közvetítünk szövegesen, illetve lehetőségeink szerint képekkel kiegészítve.
Letöltés:
Rajtlista