V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

Erős mezőny a Visegrad 4 Special Series idei versenyein – RAJTLISTA

Július 20-án és 21-én V4 kerékpáros hétvége lesz hazánk észak-keleti régiójában, hiszen mindkét napon egy-egy UCI 1.2-es verseny rajtol a Visegrad 4 Special Series keretében. A rajt helyszíne Vásárosnamény, ahonnan szombaton Nyíregyházáig, míg vasárnap Ibrányig tekernek a versenyzők.

Megjelent: 2019. július 19., péntek
Forrás: V4 Kerékpárverseny.hu
V4 Special Series 2018

Július 20-án 12 óra 20 perckor rajtol a 2019-es V4 Special Series első versenye, amely Vásárosnamény és Nyíregyháza között vezet 163,8 kilométeres távon, majd másnap ismét Vásárosnaményból – ekkor 11 óra 50 perckor – indulva Ibrányba érkezik a karaván 171,4 kilométert abszolválva. A kerekesek ezúttal is világranglista pontokért küzdenek, melyek fontos szerepet játszhatnak a szeptember végi világbajnokságra valamint a 2020-as tokiói olimpiára történő kvalifikációban.

Tizennyolc csapat csapat versenyzői állnak rajthoz a viadalokon, közte nyolc kontinentális, azaz a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség harmadik vonalában jegyzett sor, kilenc regionális klubcsapat és egy regionális válogatott teszi teljessé a mezőnyt.

Olyan kerékpárosokat köszönthetünk a rajtvonalnál, mint a pályakerékpáros Európa-bajnok lengyel Wojciech Pszczolarski (Pardus Tufo-Prostejov), a korábban a V4 magyarországi futamát már megnyerő szlovák Marek Canecky (Dukla Banska-Bystrica), valamint a Visegrád 4 Kerékpárverseny 2018-as összetett győztese, Rok Korosec (Ljubljana Gusto-Santic).

Ami a magyarokat illeti, népes létszámban képviselik a nemzetet, hiszen az előzetesen benevezett közel harminc hazai kerékpáros is egyedülállóvá teszi a 1.2-es besorolású viadalt, köztük olyan nevekkel, mint Lovassy Krisztián (Epronex-BSS Oil Team), az újdonsült magyar bajnok, Szarka Gergely (Epronex-BSS Oil Team), valamint Karl Ádám (Pécsi JKE Bringa Akadémia), Filutás Viktor (Pannon Cycling Team) vagy éppen Rózsa Balázs (Team Differdange-GeBa).

A versenyek díszvendége a korábbi Párizs-Roubaix győztes olasz legenda, Andrea Tafi lesz, aki szintén rajthoz áll a hétvégén.

A 2019-es V4 Special Series Kerékpárversenyek induló csapatai

Maloja-Pushbikers

Maloja Pushbikers
(osztrák, kontinentális)

Ljubljana Gusto-Santic

Ljubljana Gusto-Santic
(szlovén, kontinentális)

Pardus Tufo-Prostejov

Pardus Tufo-Prostejov
(cseh, kontinentális)

Pannon Cycling Team

Pannon Cycling Team
(magyar, kontinentális)

Team Novak
(román, kontinentális)

CCC Development Team
(lengyel, kontinentális)

Dukla Banska-Bystrica
(szlovák, kontinentális)

Team Differdange-GeBa
(luxemburgi, kontinentális)

Autócity Skoda Zengő
(magyar, regionális)

Delio Galina
(olasz, regionális)

Northwave-Cofiloc
(olasz, regionális)

TJ Slavia SG Trencin
(szlovák, regionális)

Kontent-DKSI

Kontent-DKSI
(magyar, regionális)

Pécsi JKE-BringaAkadémia

Pécsi JKE Bringa Akadémia
(magyar, regionális)

Epronex-BSS Oil Team

Epronex-BSS Oil Team
(magyar, regionális)

Arbö Headstart on Fahrrad

Arbö Headstart on Fahrrad
(osztrák, regionális)

UWT Devron West

UWT Devron West
(román, regionális)

Central Slovakia Region

Central Slovakia Region
(szlovák, válogatott)

Letöltés:
V4 Special Series – Vásárosnamény-Nyíregyháza rajtlista
V4 Special Series – Vásárosnamény-Ibrány rajtlista

Megosztás
Keresés az oldalon
A legközelebbi verseny

A legfrissebb fotók
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány (Fotó: Vanik Zoltán)

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: a verseny képekben

A legfrissebb videó
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: videós összefoglaló

Kövess minket!

Instagram-fiókunk Facebook-oldalunk

Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
V4Presidency
Nemzetközi Visegrádi Alap
Külgazdasági és Külügyminisztérium
HM
wow_hungary
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
nsuvagott
tippmix
szechenyi
szrtlogo
mtsz_logo
Škoda Valent Autó
Pannonhalma
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1
printszer
mer_se_official_logo_(without_bg)
szabadidos
ctrend