Kedves Látogató!
A visegrádi szövetség az elmúlt évtizedekben különösen nagy jelentőséggel bírt és bír ma is. A régi múltra visszatekintő Visegrádi Együttműködés elvitathatatlan szerepet tölt be regionális társadalmi és civil kapcsolataink mélyítésében és összetartásában.
Az elmúlt években kihívások sorával kellett és kell szembe néznünk. Az illegális migráció, a koronavírusjárvány, majd a szövetség közvetlen szomszédságában zajló háború teljesen átalakította az életünket, mindennapjainkat, új nehézségeket gördítve elénk.
A kihívások ellenére számtalan közös dolog köti össze a V4-eket a politika, a gazdaság, a kultúra, a közös történelmi múlt és a sport területén. Ez a kerékpárverseny is kiválóan mutatja, hogy összetartozunk. A versenyzők példát mutatnak nekünk kitartásból, akaraterőből, ahogyan megküzdenek a körülményekkel, az ellenfeleikkel és saját magukkal is. Így jutnak el a célhoz, és a V4 is így fogja elérni a céljait.
Az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő és évről évre nagyobb népszerűségnek örvendő V4 Kerékpárverseny magyar szakasza 2023-ban a hagyományoknak megfelelően Budapestről rajtol, befutójának pedig az ezeréves múltra visszatekintő Pannonhalma ad otthont. A Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló verseny is jól mutatja, hogy mind az Alap, mind a 4 országon áthaladó sportesemény milyen fontos szerepet tölt be a régiós országok összekapcsolásában. A társadalmi kapcsolatok erősítésén túl kiváló eszközként szolgál arra is, hogy Közép-Európa szívében betekintést nyerhessünk a V4 országok kulturális örökségeibe és turisztikai látványosságaiba. Mindemellett nem feledkezhetünk meg a verseny arról sem, hogy az indulók olimpiai kvalifikációs pontokat szerezhetnek.
Sikeres versenyzést és eredményes szereplést kívánok minden indulónak!
Menczer Tamás
Kétoldalú Kapcsolatokért Felelős Államtitkár