V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

Idén is Pannonhalmán lesz az országúti országos bajnokság mezőnyversenye

A nőknél Vas Kata Blanka, míg a férfiaknál Fetter Erik és Valter Attila is ott lesz a mezőnyben.

Megjelent: 2023. június 23., péntek
Forrás: www.v4kerekparverseny.hu

A 2022-es évhez hasonlóan idén is Pannonhalma környékén rendezik meg az országúti országos bajnokság mezőnyversenyét. A június 25-i program délelőtt a hölgyek viadalával kezdődik, a lányokra 5 db 16,8 kilométeres nagy kör és másfél 5,8 kilométeres kis kör, azaz 91,2 kilométer vár, míg a férfiak 9 db 16,8 kilométeres nagy kört és három és fél 5,8 kilométeres kis kört, vagyis 170 kilométert teljesítenek.

Ami a penzumot illeti, az Pannonhalma, Győrság, Halomalja, Pázmándfalu és Nyalka érintésével kanyarog, döntő jelentőségű pontja a kis körben helyet kapó helyenként a 15%-os meredekséget is meghaladó emelkedő az Apátság felé, amelyet a lányok két ízben, a fiúk pedig négyszer abszolválnak.

Mint arra emlékezhetünk, tavaly közel hasonló távon és karakterisztikával a hölgyeknél Vas Kata Blanka diadalmaskodott Jordán Dorka és Zsankó Petra előtt, míg a férfiaknál Valter Attila és Dina Márton csatájából a már a Jumbo-Visma csapatát erősítő kiválóság került ki győztesen – harmadikként Peák Barnabás ért célba.

Jelentős változás az előző évekhez képest, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetség Elnöksége az országúti szakágban versenyző sportolók biztonságának maximalizálása, illetve a kockázatok minimalizálása érdekében – figyelembe véve a versenyzők által megfogalmazott javaslatokat! – érvénybe léptette a felnőtt országúti kerékpáros országos bajnokság előkészítésének és lebonyolításának sajátos szabályzatát, ennek eredményeképpen pedig mind a női, mind pedig a férfi versenyben kisebb indulói létszám várható.

– A versenyzők és a csapatvezetők kérése volt, hogy olyan pályán kerüljön megrendezésre a magyar bajnokság, amely tartalmaz némi szintkülönbséget, éppen ezért tavaly már Pannonhalmán zajlott az ob, a helyszín pedig igencsak bevált – mondta el Solymosi János versenyigazgató. – A környék remek feltételeket kínál, a penzum érint lakott területeket is, ráadásul ott van az Apátsághoz vezető emelkedő, amely megfelelő ahhoz, hogy eldöntse a viadal végkimenetelét. Természetesen idén is remek versenyre van kilátás, mind a nőknél, mind pedig a férfiaknál, a bajnoki trikó sorsa ezúttal is nemes versengésben dől majd el.

Ami az esélyeket illeti, a nőknél a címvédő Vas Kata Blanka (Team SD Worx) a legnagyobb favorit, aki kiváló formában érkezik, hiszen néhány napja szerezte meg első WorldTour-szakaszsikerét a Svájci Körversenyen. Legfőbb kihívói a Spanyolországban profiskodó Zsankó Petra (Massi-Tactic), valamint a holland csapatban tekerő Jordán Dorka (Grouwels-Watersley R&D Road Team) lehetnek. A férfiaknál Valter Attila (Jumbo-Visma) és Dina Márton (ATT Investments) csatározásába Fetter Erik (EOLO-Kometa) és Peák Barnabás (Human Powered Health) is beleszólna, de nem szabad leírni a bajnokságra tizenegy fővel nevező hazai kontinentális csapat, az Epronex-Hungary taktikáját sem.

Az országúti országos bajnokság férfi versenyét élőben közvetíti az M4Sport+, míg a női verseny felvételről lesz látható.

Megosztás
Keresés az oldalon
A legközelebbi verseny

A legfrissebb fotók
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány (Fotó: Vanik Zoltán)

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: a verseny képekben

A legfrissebb videó
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: videós összefoglaló

Kövess minket!

Instagram-fiókunk Facebook-oldalunk

Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
Nemzetközi Visegrádi Alap
HM
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
NSMI
tippmix
szrtlogo
szechenyi
mtsz_logo
hungarycard
Skoda
Skoda Valent Auto
Pannonhalma
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1
printszer
mer_se_official_logo_(without_bg)
szabadidos
ctrend