A 2017-es V4 Kerékpárverseny győztese WorldTour-viadalon is viselhetett sárga trikót
2019 végén nyolc UCI-sikerrel a háta mögött tekintette befejezettnek pályafutását a lengyel Kamil Zielinksi, aki karrierje során egyetlen nap erejéig még a Lengyel Körverseny sárga trikóját is megkaparintotta.
Marek Canecky pályafutása legnagyobb sikere volt a 2016-os V4 Kerékpárverseny megnyerése
Fennállása során első ízben zárult Pannonhalmán a magyar egynapos.
2022-ben is Budapest és Pannonhalma között teker a Visegrád 4 Kerékpárverseny mezőnye
2022-ben a Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös nemzetközi országúti kerékpárverseny sorozata, a Visegrád 4 Kerékpárverseny, 2022. július 9-én Csehországban indul, majd másnap Lengyelországban folytatódik, míg a magyar, valamint a záró, szlovák futamra július 23-án és 24-én kerül majd sor.
Visszavonult a 2015-ös V4 Kerékpárverseny legjobbja
Közel harminc győzelmet aratott a pályafutása során Alois Kankovsky, aki a 2021-es idény végén befejezte karrierjét.
Hegyikerékpárosnak állt a V4 Kerékpárverseny 2014-es győztese
2014-ben Pawel Bernas sikerével zárult a V4 Kerékpárverseny-sorozat magyarországi futama. A lengyel bringás karrierje későbbi szakaszában egészen a WorldTour szintig jutott, pályafutása megkoronázásaként 2019-ben rajthoz állhatott a Spanyol Körversenyen is. 2022-ben új kihívásokat keresve, hegyikerékpárosnak állt.
2022-ben is Pannonhalmán ér célba a Visegrád 4 Kerékpárverseny mezőnye
A V4 Kerékpárverseny magyarországi mezőnye az elmúlt években rendre Budapestről indulva a Pannonhalmi Főapátság előtt ér célba. A versenyzőknek az utolsó kilométereken abszolválniuk kell a helyenként 15%-os meredekségű emelkedőt.
Marek Canecky törte meg a V4 eCup-sorozat magyar futamán a csehek hegemóniáját
Szlovák siker született az első alkalommal útjára indított virtuális Visegrad 4 eCup-sorozat záró, magyar futamán, melyet Marek Canecky nyert meg. A legjobb hazai kerekes Mészáros Bence (UC Monaco) lett.
A magyar futammal zárul a 2022-es V4eCup-sorozat
2022. január 11-én rajtolt el az első Visegrad 4 eCup, amely egyben az első, okos görgőn teljesítendő, közép-kelet európai virtuális kerékpáros-sorozat.
Milan Kadlec révén cseh győzelem született a V4 eCup Lengyel Nagydíján is
Cseh siker született az első alkalommal útjára indított virtuális Visegrad 4 eCup-sorozat lengyel futamán, melyet a Dukla Praha versenyzője, Milan Kadlec nyert meg. A legjobb magyar Anda Attila (DKSI) lett.
A cseh Michal Vild győzött a V4 eCup Szlovák Nagydíján
Cseh siker született az első alkalommal útjára indított virtuális Visegrad 4 eCup-sorozat szlovák futamán, melyet a SAC Bělá pod Bezdězem versenyzője, Michal Vild nyert meg. A legjobb magyar Sidló Dániel (DKSI) lett.