Megvan a jövő évi Visegrád 4 Kerékpárverseny időpontja
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a szeptember végi, zürichi világbajnokságot követően publikálta a 2025-ös évre vonatkozó előzetes versenynaptárát, amelyben természetesen hazánk legrangosabb egynapos országúti viadala, a Visegrád 4 Kerékpárverseny is helyet kapott.
Martin Voltr lett az idei Visegrád 4 Kerékpárverseny-sorozat sztárja
A cseh kerékpáros két versenyt is megnyert a négyből.
Visegrád 4 Kerékpárverseny 2024: videós összefoglaló
Az idei V4-es kerékpáros sorozat első állomása július 6-án a Budapest és Pannonhalma között megrendezett, UCI 1.2-es besorolású, 138 kilométeres viadal volt. A versenyen a BringaSport magazin stábja forgatott.
V4 Kerékpárverseny 2024 – A verseny képekben
Július 6-án, szombaton került sor a 2024-es Visegrád 4 Kerékpárverseny magyarországi futamára Budapest és Pannonhalma között. A mezőny délelőtt 11:30 órakor rajtolt a Carl Lutz rakparton, a cél pedig idén is a Pannonhalmi Bencés Főapátság volt. Ezúton tesszük közzé a versenyen készült fotókat.
Szlovén siker a V4 Kerékpárverseny magyarországi nyitányán
Tilen Finkst (Adria Mobil) nyerte a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny magyar szakaszát, legjobb hazai versenyzőként Karl Ádám (Epronex-Hungary Cycling Team) hetedik lett.
Íme a 2024-es Visegrád 4 Kerékpárverseny hivatalos rajtlistája!
Huszonhárom csapat 134 versenyzője (tizenhét különböző nemzet képviseletében) áll rajthoz július 6-án, a Budapest és Pannonhalma közötti 138 kilométeres távon, ezúttal is világranglista pontokért küzdve.
Július 6-án jön a Visegrád 4 Kerékpárverseny
A Visegrádi Csoport közös országúti versenysorozatának első állomása lesz idén a magyarországi viadal, amelynek mezőnye az előző évek kiírásaihoz hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, majd immáron lassan hagyományosan, Pannonhalmán ér célba.
V4 Kerékpárverseny 2024 – A sajtótájékoztató képekben
Július 1-én, hétfőn került sor a X. Visegrád 4 Kerékpárverseny sajtótájékoztatójára Budapesten, ahonnan a résztvevők hagyományosan kerékpárral távoztak.
Tizedszer rajtol Budapestről a V4 kerékpárverseny
A Budapest-Pannonhalma szakasszal szombaton rajtol el az idei V4-kerékpárverseny, amelyet 2013 óta 10. alkalommal rendez meg Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország.
Vas Kata Blanka és Valter Attila is megvédte a címét az országúti országos bajnokságon
A Team SD Worx-Protime kiválósága sorozatban ötödször, míg a Team Visma | Lease a Bike bringása harmadszor lett bajnok.