A szlovák bringás győzelmét hozta 2016-ban a Budapest és Pannonhalma közötti 176 kilométeres viadal, amely egyben karrierje egyik legkiemelkedőbb sikere is volt.
A Győr-Moson-Sopron megyei városba érve következett a megmérettetés legnehezebb és egyben leglátványosabb része, a helyenként 15%-os meredekségű dísztérkő burkolatú emelkedő az Apátság felé, melyet háromszor is abszolválni kellett. A kaptató annak rendje és módja szerint megrostálta a mezőnyt, amely apró darabjaira hullott. A győzelmet végül egy remek egyéni támadás végén a szlovák Marek Canecky (Amplatz-BMC) szerezte meg.
Az 1988-as születésű Canecky 2011-ben a török Manisaspor színeiben került be a kontinentális körforgásba, melyet később az osztrák Amplatz-BMC, majd 2018-tól a szlovák Dukla Banska Bystrica sora követett. A magyar viadalon aratott sikere mellett három alkalommal hódította el hazája időfutam bajnoki címét (2016, 2017, 2018), három szakaszt nyert a kameruni Grand Prix Chantal Biya és egyet-egyet a Tour of Marmara valamint a Tour de Hongrie versenyein.
A 2020-as, viszontagságokkal teli idényben, a Belgrade-Banja Lukán mutatta a legjobb formáját, az összetett hetedik helyén végezve. A 2021-es szezonban hetedikként ért célba a magyar viadalon, majd elbúcsúzva a Dukla sorától a 2022-re a feltörekvő BRS Kactus Bike csapatához szerződött, melynek színeiben idén a V4eCup magyarországi állomását nyerte.