Előreláthatólag tizenegy nemzet kerekese áll majd rajthoz 2018. május 12-én, délután fél kettőkor a Várkert Bazár elől induló, immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Visegrád 4 Kerékpárversenyen. A mezőny összesen 168,7 kilométert teljesít, a versenyzőknek a célba érkezés előtt Pannonhalmán még három és fél kört kell abszolválniuk, a helyenként 15%-os meredekségű emelkedővel.
Unikumként egy pro-kontinentális csapat is ott lesz a rajtvonalnál, hisz nevezett a lengyel CCC Sprandi Polkowice sora, amely klub sokszor a sportág elitjével szerepel egy mezőnyben, és amely csapat például a 2017-es Giro d’Italián is ott volt.
CCC Sprandi Polkowice
Mellettük tíz kontinentális, azaz a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség harmadik vonalában jegyzett sor, tizenhat regionális klubcsapat és egy nemzeti válogatott teszi teljessé a karavánt.
A korábbi magyarországi győztesek közül vélhetően rajtszámot tűz a lengyel Pawel Bernas (CCC Sprandi Polkowice), a szlovák Marek Canecky (Dukla Banska Bystrica) és a címvédő, szintén lengyel Kamil Zielinski (Team Hurom) is, de ott lesz a mezőnyben az idei V4-es sorozat sztárja, a szlovák és a lengyel egynapos győztese, Maciej Paterski (Wibatech-Merx-7r) is, akinek Csehországban be kellett érnie a második hellyel.
Ami a magyarokat illeti, minden eddiginél nagyobb létszámban képviselik a nemzetet, hisz az előzetesen benevezett közel negyven hazai kerékpáros is egyedülállóvá teszi a 1.2-es besorolású viadalt.