Hamarosan elrajtol Magyarország legrangosabb egynapos országúti kerékpáros viadala, a Visegrád 4 Kerékpárverseny, amely idén a 2013 óta, a Visegrádi Csoport országaiban évente megrendezésre kerülő nemzetközi sorozat nyitóversenye. A versenyhez számos program kapcsolódik, így érdemes ellátogatni Budapesten, a WestEnd City Centerhez a rajt, valamint Pannonhalmára a cél helyszínére.
A Visegrádi Együttműködés versenysorozatának keretein belül mind a négy országban egy-egy 1.2-es besorolású egynapos viadalra kerül sor, 2017-ben Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország sorrendben. A végső, összetett díjakat a szeptemberi lengyel versenyt követően adják át. Természetesen, az esemény a sport népszerűsítésén túl szimbolizálja a négy ország közös érdekeinek fontosságát is.
A 173,7 kilométeres profi kerékpárverseny rajtja a WestEnd City Center főbejáratánál, célja pedig – mint hazánk államiságának és vallási életének egyik ikonikus központja – a Pannonhalmi Bencés Főapátság előtti közúton kerül kijelölésre. A nap leglátványosabb, ugyanakkor legkeményebb része a helyenként 15%-os meredekségű, dísztérkő burkolatú emelkedő Pannonhalma központjában az Apátság felé, amelyet a versenyzőknek négyszer is teljesíteniük kell.
A versenyen a magyar színeket a nemzeti válogatott, a Mugen Race Team Veloki, az Epronex-Bike Hungary, a Szekszárdi SZKE, a Degavi-Tipográfia, a DKSI-Kontent és a Dr.Bátorfi-Trek csapatai képviselik, de a külföldi csapatokban is tekernek majd magyar versenyzők.
A viadal két kerékpáros legenda, Bodrogi László és Nico Mattan jelenlétében rajtol és ér célba, akikkel a rajtig Budapesten a WestEnd City Centernél, majd délután Pannonhalmán lehet személyesen találkozni. A verseny fővédnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A versenyhez kapcsolódó letölthető dokumentumok és fájlok:
A rajtesemény köré egy, a nagyközönségnek szóló, a biciklis társadalmat összefogó rendezvény is épül, melyet a WestEnd City Center előtt lévő téren szerveznek. A V4-WestEnd Tekerem középpontjában a sport, a biciklizés népszerűsítése, az aktív kikapcsolódásra nevelés, és a biztonságos közlekedés hangsúlyozása áll. Természetesen, mindez számos programmal, többek között biciklis reggelivel, városi kéktúrával, bicikliszervizzel, kerékpárbörzével és -kiállítással, látványos bemutatókkal, Rádió Rock élő kívánságműsorral.
A rendezvényen megjelenik a Strike Bike „Adományszervíz” is, melynek keretében lehetősége lesz bárkinek szervizeltetni, beállíttatni kerékpárját, adományért cserébe. A befolyt összeg 100%-ban a Strike Bike adománybringáinak alkatrész pótlásaira kerül felhasználásra. A biztonságos működés feltétele, hogy minden bringa megfeleljen a KRESZ feltételeinek, így kerülnek átadásra a rászorulók részére. Ezzel bárki hozzájárulhat a beteg gyerekek gyógyulásához, vagy a mélyszegénységben élők mindennapjainak könnyebbé tételéhez. 2016-os indulása óta a Strike Bike eddig több mint 40 bringát adományozott.
A V4 Kerékpárverseny főtámogatója, a Fisher Klíma pedig két ART klímaberendezést ajánlott fel, amelyek közül az egyiket a WestEnd Tekerem Napra kilátogatók közül kapja meg egy szerencsés, míg a másikat a III. Pannonhalma Prológ valamelyik amatőr versenyzője nyerheti el.
Az amatőr versenyt a szervező Pannonhalmi Kerékpáros Sport Klub a korábbiakhoz hasonlóan országúti és mountain bike kategóriákban hirdette meg, nemenkénti és korcsoportonkénti beosztásban. A verseny központi helyszíne a városi főtér lesz. A rendezők minden évben próbálnak változtatni a verseny vonalvezetésén, így idei évben a rajt és a célbefutó egyaránt a központi téren lesz.
A szervezők országúti kategória esetén részben, mountain bike esetén pedig teljes egészében közúti forgalom által lezárt pályán hirdették meg a versenyt, amely 9:30 és 12:40 közötti percenkénti indítással kerül lebonyolításra.
A Pannonhalma Prológ teljesen amatőr kezdeményezés, amelynek célja, hogy a térség másik legendás és hagyományosan őszre időzített versenye – a Peppe Időfutam – mellett Győr és környéke kerékpárosainak egy másik tavaszi megmérettetést kínáljon.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt Budapesten és Pannonhalmán egyaránt a programokon és természetesen Magyarország egyetlen UCI 1.2 ME besorolású versenyén, amely hazánk legrangosabb egynapos országúti viadala.