V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

2024-ben is Budapest és Pannonhalma között teker a Visegrád 4 Kerékpárverseny mezőnye

2024-ben a Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös nemzetközi országúti kerékpárverseny sorozata, a Visegrád 4 Kerékpárverseny, 2024. július 6-án Magyarországon indul, majd másnap Szlovákiában folytatódik, míg a lengyel, valamint a záró, cseh futamra július 20-án és 21-én kerül majd sor.

Megjelent: 2024. február 27., kedd
Forrás: www.v4kerekparverseny.hu

A 2013-ban, lengyel kezdeményezésre életre hívott Visegrad 4 Bicycle Race első alkalommal még egy több mint 500 kilométeres versenyként került megrendezésre a Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) területén, azóta azonban már a sorozat részeként mind a négy ország évente egy-egy UCI 1.2 ME besorolású egynapos versenyt rendez. Ez amellett, hogy olimpiai és világbajnoki kvalifikációs pontok szerzésére ad lehetőséget, a hazai élmezőny számára is kiemelt versenyzési lehetőséget biztosít.

Hazánkban, ahogy minden évben, idén is Budapesten rajtol el a nemzetközi mezőny, majd mintegy bő 138 kilométer megtétele után, többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény és Ravazd érintését követően érkezik meg Pannonhalmára, ahol a versenyzőknek most is több alkalommal meg kell küzdeniük a néhol 15%-os emelkedővel.

Megosztás
Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
Nemzetközi Visegrádi Alap
HM
Külgazdasági és Külügyminisztérium
wow_hungary
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
nsuvagott
tippmix
szechenyi
szrtlogo
mtsz_logo
Skoda Valent Auto
Pannonhalma
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1
printszer
mer_se_official_logo_(without_bg)
szabadidos
ctrend