Az április 18-ra tervezett Visegrád 4 Kerékpárverseny, a július 24. és 26. közé megálmodott Visegrád 4 Juniors világkupa viadal, valamint az eredetileg augusztus 1-jére és 2-ára ütemezett „One Belt One Road” Hungary szakaszverseny is az eredetitől eltérő időpontban kerülnek megrendezésre. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) újratervezett versenynaptárában ezek a viadalok egy bő kéthetes periódusban kapnak helyet. Törzsök Zsolt főszervező mesélt a dolgos mindennapokról és a versenyek jelenlegi helyzetéről.
Hogyan éltétek meg a koronavírus-járvány okozta időszakot, miként készültetek a versenyek esetleges későbbi lebonyolítására?
Amikor már látni lehetett, hogy Európa sem ússza meg a járvány terjedését, akkor igyekeztünk azokat az időigényes és helyszíni aktivitást igénylő feladatokat – útvonalbejárás, helyszíni egyeztetések – elvégezni, amelyeket a korlátozások Magyarországon való életbe léptetését követően már nem tudtunk volna megoldani. Szerencsére, ez nagyrészt sikerült. Szervezőként a korlátozások időszakát persze én sem éltem meg túlságosan könnyen, mint ahogyan valószínűleg senki más sem. Mindezek ellenére az alapvető szervezési feladatok zökkenőmentesen haladtak tovább még akkor is, ha nagyobb időráfordítást igényeltek a dolgok, mivel a homeoffice-ból azért nem lehetett mindent egyszerűen elintézni telefonon és interneten keresztül. A legnagyobb problémát a versenynaptár összeállítása okozta, hiszen sokszor hetekig kellett várnunk a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség válaszaira, mely érthető módon nem mindig tudott naprakész információkkal szolgálni.
Törzsök Zsolt a Visegrád 4 Kerékpárverseny 2019-es sajtótájékoztatóján
(Fotó: Vanik Zoltán)
Három nemzetközi kategóriás UCI verseny mellett a felnőtt országúti bajnokság mezőnyversenyét is ti rendezitek, meglehetősen rövid időn belül. Hogyan jött ennek az ötlete?
Augusztus 16-án és 17-én a „One Belt One Road” Hungary 2.2-es besorolású szakaszversennyel kezdünk. Ezt követi augusztus 19-én a Visegrád 4 Kerékpárverseny, augusztus 23-án a felnőtt országúti bajnokság mezőnyversenye, melyet az NYKSE segítségével hozunk tető alá egy új helyszínen, Mádon, majd zárásként augusztus 26. és 28. között a Visegrad 4 Juniors világkupa. A legnagyobb problémát – bármilyen furcsa is – az országúti bajnokság okozta, mivel a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség erre az augusztus 22-23-i hétvégét jelölte ki kötelező módon. Ekkor kényszerültünk harmadszor is módosítani a versenynaptárunkat. Ez nem volt egyszerű, hisz az eredetileg eltervezett és már újragondolt versenysorrendet ismételten csak át kellett strukturálni. Időközben Magyarország Kormánya rendeletben szabályozta a sportesemények rendezhetőségének feltételeit, eszerint augusztus 15-ig gyakorlatilag nem lehet országúti kerékpárversenyt rendezni idehaza. Tehát a kérdésre válaszolva, ezek ismeretében tulajdonképpen belekényszerültünk abba, hogy augusztus 16-tól kezdődően azokkal a társszervezőkkel közösen, akik a segítségünkre vannak, belesűrítsük a rendezvényeinket egy bő kéthetes időintervallumba, ami meglehetősen nehéz, ám nem lehetetlen feladat.
1928 óta először adhat otthont Magyarország egy kerékpáros világversenynek. A Visegrád 4 Juniors akár egy új mérföldkő is lehet a hazai bringasport vérkeringésében?
A vírusjárványt követően mindössze két junior világkupahelyszín maradt életben: Európában egyedüliként Magyarország, valamint egy távol-keleti helyszín, Dél-Korea. Sajnos, a legnagyobb problémát is ez okozza, hisz a két futam lényegében párhuzamosan kerül lebonyolításra, ráadásként utólag még az Európa-bajnokságot is rászervezték erre az időpontra, amivel nem tudunk mit kezdeni. Augusztus 19-én adták ki az UCI versenynaptárát, a pletykák szerint pedig 18-án született arról döntés, hogy az EB-t is ebben az időpontban tartják meg. A legfrissebb hírek szerint Franciaországban, de az UCI naptárában a helyszín még nem szerepel. Mindezek alapján egyértelműen a világkupa lesz számunkra a legnehezebb feladat, elsősorban azért, mivel ott utánpótláskorú versenyzők indulnak és eddigi tapasztalataink alapján a nemzeti szövetségek egyelőre óvatosabbak a fiatalok utaztatását illetően. Viszont egyértelmű célunk megalapozni az elkövetkezendő évek sikereit és bízunk abban is, hogy a junior korú magyar versenyzők is egy hatalmas lehetőséget kapnak, amelyből a hazai kerékpársport is csak profitálhat.
Milyen egészségügyi óvintézkedések kerülhetnek a versenyeken bevezetésre?
Az egészségügyi óvintézkedések kidolgozása még folyamatban van. Egyrészt a Magyarország területére érvényes rendelkezéseknek is meg kell felelni, másrészt az UCI részéről érkezett egy nemzetközi ajánlás is. Szeretnénk a két elvárásrendszerből egy, a gyakorlatban is működő intézkedéscsomagot létrehozni, ami minimalizálja az egészségügyi kockázatokat. Ezt a munkát nemrég kezdtük el, konkrétan miután a versenyek nemzetközi bejegyzései véglegesítésre kerültek. Úgy vélem, két-három héten belül a végére is érünk. Igyekszünk az elvárásoknak maximálisan megfelelni. Figyeljük a külföldi szervezőket, akik az újrainduló szezoneleji versenyeket szervezik, hátha vannak ötleteik, amelyek megszívlelendők.
Mennyire nagy az érdeklődés a versenyek iránt?
Gyakorlatilag két-három nap alatt elértük a V4 Kerékpárverseny előzetes rajtlistáján a maximum létszámot. Ennek alapján úgy gondolom, hogy az érdeklődők száma minden előzetes várakozást felülmúl. Ennek nyilván vannak olyan sajnálatos következményei is, hogy esetleg a Visegrád 4 Kerékpárversenyre vonatkozó kvótarendszer miatt nem indulhat majd el néhány olyan csapat, amelyek az elmúlt években rendszeres résztvevői voltak versenyeinknek. Viszont a „One Belt One eoad” Hungary esetében nincs kvótarendszer, így vélhetően mindkét versenyen mind a profi csapatok számában, mind pedig a résztvevői számban rekordot fogunk dönteni. Ez már szinte biztos. Nagy fegyvertény számunkra, hogy immáron egy Pro Team is jelezte részvételi szándékát mindkét UCI kategóriás elit versenyünkre. A világkupa tekintetében ismételni tudom önmagam, a nemzeti szövetségek egyelőre kivárnak, de vannak már ott is jelentkezőink, alakul a mezőny. Itt tudni kell, hogy a tavalyi világranglista nemzeti rangsorának első huszonöt helyezettjét kötelező fogadnunk, így már az elején tisztában voltunk azzal, hogy később fog összeállni a rajtlista, mint a többi, általunk szervezett nemzetközi verseny esetében.
Visegrad 4 Special Series 2019 – Vásárosnamény-Nyíregyháza
(Fotó: Vanik Zoltán)
Milyen magyar eredményekkel lennétek elégedettek?
Mivel a nemzeti bajnoksághoz közel kerülnek megrendezésre a versenyeink, így bízunk abban, hogy klubcsapataink mellett egy erős nemzeti válogatott is indul mindkét felnőtt versenyen. Nagyon örülnénk, ha sikerülne UCI pontokat szerezni, vagy a tavalyi évhez hasonlóan a dobogó valamely fokán végezni. A világkupa tekintetében szintén jó hazai szereplést várunk, hisz ez a verseny hatalmas lehetőséget kínál junior korú versenyzőink számára. Úgy vélem, hogy mind a nemzetközi kategóriás versenyeink, mind az egyéb rendezvényeink – gondolok itt a V4 Pannonhalma Prológ, a Zoárd Napi Kerékpárverseny, a V4 Mád és a Tour de Vásárosnamény futamokra – hozzájárulnak a magyar kerékpársport fejlődéséhez.
Gilberto Simoni és Törzsök Zsolt
(Fotó: Vanik Zoltán)
2019-ben megrendeztétek hazánk első női UCI kategóriás versenyeit. Ellenben ennek nem lett idén folytatása. Mi ennek az oka, illetve tervben vannak-e a jövőben további női versenyek?
Nagyon sajnáljuk, hogy tavalyi kezdeményezésünk nem talált nagyobb visszhangra. Megrendeztük Magyarország első két női profi kerékpárversenyét, ellenben ennek financiális hátrányait mind a mai napig érezzük, és emiatt az idei évben nem gondolkodtunk női versenyeken, és bár hosszútávon nem tettünk le erről, jelenleg azonban sajnos ez nem prioritás. Szerettük volna és szeretnénk is folytatni. Azt hiszem, a magyar versenyzők a realitásoknak megfelelően teljesítettek mind Pannonhalmán, mind Zalaegerszegen, éss sikerült is UCI pontokat gyűjteniük, így a tavalyi sportszakmai céljainkat elértük a versenyek megszervezésével.