V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

2019-ben V4 Ladies Series néven, először rendeztek profi női országúti versenyeket hazánkban

Egyfajta sporttörténelmet írva, 2019. május 12-én Pannonhalma környékén 101,2 kilométer várta a Visegrád 4 Ladies Series résztvevőit, amely hazánk első UCI 1.2-es besorolású női kerékpárversenye volt.

Megjelent: 2021. március 12., péntek
Forrás: www.v4kerekparverseny.hu

A női kerékpározás felfelé ívelő pályán van, amit Magyarországon is igyekeztek kiaknázni!

Az éles rajtot követően két kisebb bukás borzolta a kedélyeket, majd mintegy bő harminc kilométer abszolválása után egy tizenkét fős sor lépett el, ide ugrott fel nem sokkal később még további négy versenyző. A szökevények remekül dolgoztak együtt, folyamatosan növelve előnyüket. Pannonhalmán következett a viadal legnehezebb és egyben leglátványosabb része, a helyenként 15%-os meredekségű dísztérkő burkolatú emelkedő az Apátság felé, melyet négyszer is abszolválniuk kellett.

Az első mászáskor kettészakadt a szökevénysor, majd Polina Kirillova (Oroszország) indult meg, akivel csak Monika Brzezna (Mat Atom Deweloper) és Jarmila Machachova (Team Dukla Praha) tudta tartani a tempót. Az utolsó körben Kirillova ismét támadott, pillanatok alatt leszakítva riválisait, így magabiztosan nyerte meg a versenyt Machacova és Brzezna előtt. A legjobb magyar Vas Kata Blanka lett, aki az előkelő tizedik helyen zárt, ezzel három UCI világranglista pontot gyűjtött.

Július elején a zalaegerszegi Restart Fesztivál keretein belül a mezőny három, bő negyven kilométeres kört abszolvált. Sokáig egyben haladt a karaván, a nagy forróság rányomta a bélyegét a tempóra. A második kör kezdetén a pálya egyik nehezebb, emelkedős részén, egy huszonöt fős csoport lépett el, benne Vas Kata Blankával (Doltcini-Van Eyck Sport) és Király Mónikával (Magyarország).

Az elmenés folyamatosan pulzált, támadás támadást követett, néhányan rövidebb-hosszabb időre előnybe kerültek, majd utolérték őket. Az utolsó húsz kilométerre fordulva Monika Brzezna (Mat Atom Deweloper) akciózott, hozzá néhány kilométer múlva Olga Shekel (Ukrajna) csatlakozott, a duót pedig már nem is tudták utolérni. Végül Shekel ünnepelhetett Brzezna és Kathrin Schweinberger (Health Mate Ladies Team) előtt.

Legjobb magyarként Vas Kata Blanka hatodikként, míg Király Mónika tizedikként ért célba, előbbi ezzel tíz UCI világranglista pontot szerzett, míg utóbbi három ponttal gazdagodott.

Megosztás
Keresés az oldalon
A legközelebbi verseny

A legfrissebb fotók
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány (Fotó: Vanik Zoltán)

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: a verseny képekben

A legfrissebb videó
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: videós összefoglaló

Kövess minket!

Instagram-fiókunk Facebook-oldalunk

Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
Nemzetközi Visegrádi Alap
HM
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
NSMI
tippmix
szrtlogo
szechenyi
mtsz_logo
hungarycard
Skoda
Skoda Valent Auto
Pannonhalma
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1
printszer
mer_se_official_logo_(without_bg)
szabadidos
ctrend