V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

2022. július 23-án jön a IX. Visegrád 4 Kerékpárverseny

A Visegrádi Csoport közös országúti versenysorozatának harmadik állomása lesz idén a magyarországi viadal, amelynek mezőnye az előző évek kiírásaihoz hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, majd immáron lassan hagyományosan Pannonhalmán ér célba. Másnap egy professzionális női versenyre is sor kerül.

Megjelent: 2022. július 21., csütörtök
Forrás: www.v4kerekparverseny.hu

A Visegrádi Együttműködés, melyhez a verseny is kapcsolódik, immáron több mint harminc éves múltra tekint vissza. A tagországok 2013 óta rendezik ilyen néven a viadalt, ami kezdetben egy egyben teljesítendő 500 kilométeres távot jelentett amatőrök számára. Azóta azonban a világbajnokságokra és az olimpiákra is kvalifikációs pontokat adó nemzetközi versenyrendszerbe, az UCI Europe Tourba integrálódott, négy különálló UCI 1.2 kategóriás egynapos versenyként.

A 150 kilométeres táv megtétele során a nemzetközi mezőny többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc és Ravazd érintésével érkezik meg a célvárosba, ahol a befutó előtti körözés során többször is meg kell küzdeniük a helyenként 15 százalékos, térköves emelkedővel.

Törzsök Zsolt főszervező elmondta, hogy ebben az évben is nagy hangsúlyt kapott a turisztikai megjelenés, hisz a viadal ezúttal is egy a világörökség részét képező területen ér célba, a Pannonhalmi Főapátság meredek emelkedőjén. Összesen 28 csapat – köztük öt magyar áll rajthoz -, a mezőny felét kontinentális sorok alkotják majd.

A Mozgás, Egészség Rekreációs Sportegyesület elnöke hozzáfűzte: egy nappal később, vasárnap tartják meg a V4 Ladies Series Hungary megmérettetést, így 2019 után ismét lesz hazánkban professzionális női verseny. Mind a férfi, mind a női viadal a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárában kap helyet, így ezeken világbajnoki kvalifikációs pontokat lehet szerezni.

A férfi viadal rajtjára szombaton 11:30-kor kerül sor a Carl Lutz rakparton, míg a másnapi női verseny 12:30-kor indul Pannonhalmán.

Megosztás
Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
Nemzetközi Visegrádi Alap
HM
Külgazdasági és Külügyminisztérium
wow_hungary
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
nsuvagott
tippmix
szechenyi
szrtlogo
mtsz_logo
Škoda Valent Autó
Pannonhalma
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1
printszer
mer_se_official_logo_(without_bg)
szabadidos
ctrend