A magyar érdekeltségű külföldi csapatokat már korábban bemutattuk, és az MKB Cycling Team alakulatát is megismerhettük, rajtuk kívül még további négy magyar sor vág neki a viadalnak.
Természetesen a magyar nemzeti válogatott is ott lesz a rajtvonalnál: „A Gönczy Gergő, Pelikán János, Fejes Gábor, Szöllősi Ferenc, D. Kovács Dávid és Mack Márton alkotta hatossal indulunk a V4 Kerékpárversenyen. Közülük talán Pelikán Jánost kell kiemelni, aki elég jó formában van, kérdés, hogy miként bírja majd a pannonhalmi meredeket. A hazai versenyeket tekintve a legfontosabb egynapos viadal ez a megmérettetés, így érthető módon szeretnénk egy jó eredményt elérni” – mondta a válogatott szövetségi kapitánya, Dér Zsolt.
Legerősebb klubcsapatunk az Epronex-Gesu Bikewear versenyprogramjában is kiemelt helyen szerepel a viadal. A nemrég Bulgáriában kiválóan szereplő Rózsa Balázs köré épülve igyekeznek majd minél jobb teljesítménnyel előrukkolni július 10-én, szombaton. A 2014-es magyar bajnok Rózsa mellett Szatmáry Andrást lehet még kiemelni, akinek feküdhet a helyenként 15 százalékos meredekséggel bíró pannonhalmi emelkedő.
Az Epronex-Gesu Bikewear előzetes nevezése: Rózsa Balázs, Solymosi Márton, Kiss Gergely, Istlstekker Zsolt, Szatmáry András és Nagy Bendegúz.
Ha V4 Kerékpárverseny, akkor Zengő KSE! Az elmúlt évek tekintetében immáron rendszeres résztvevője a Visegrádi Együttműködés magyar futamának Keszericze Zsolt egyesülete, amely idén azzal a Popovics Gergellyel a sorában áll rajthoz, aki a 2015-ös viadalon elnyerte a legjobb magyar kerékpárosnak járó megkülönböztető trikót. A cél ezúttal is a helytállás, ezáltal pedig a hazai kerékpársport előmozdítása.
A Zengő KSE előzetes nevezése: Popovics Gergely, Sasvári Dániel, Horváth Tamás, Balogh András, Püspöki Dániel és Balassa Péter.
A magyar kontingenst a Csömör Regionál teszi teljessé, ahol leginkább a feltörekvő fiatalok kapnak helyet, úgy mint a hegyikerékpáros szakágból jól ismert Sylvester Balázs vagy a sor legfiatalabb tagja, Lepold Sámuel.
A Csömör Regionál előzetes nevezése: Sylvester Balázs, Vock Mátyás, Lepold Sámuel, Árvai Krisztián és Tomka János.
Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: barátaink, a lengyelek!
Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: a cseh kontingens
Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: íme a szlovákok!
Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: a sógorok!
Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: Szlovénia legjobbjai!
Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: kerekesek Bulgáriából, Kambodzsából és Olaszországból!
Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: cukorbetegen is a mezőnyben!
Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: újabb mérföldkő az MKB Cycling Team életében!
Az idei V4 Kerékpárverseny csapatai: a magyar érdekeltségű külföldi sorok!