V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

Claudio Chiappucci: a fiatal kerékpárosok számára versenyhelyzetet kell teremteni

A V4 Kerékpárverseny idei záró, magyarországi futamának díszvendége Claudio Chiappucci volt. El Diablo, azaz az Ördög a Várkert Bazárnál mesélt életútjáról, majd Pannonhalmára érkezve a díjátadó ceremónián segédkezett.

Megjelent: 2018. május 13., vasárnap
Forrás: V4 Kerékpárverseny.hu
Claudio Chiappucci (Fotó: Drienyovszki Tamás)

Claudio Chiappucci pályafutása során nyert Milánó-Sanremót, kétszer végzett másodikként a Touron és a Girón, s annak ellenére, hogy egyik nagy körversenyt sem nyerte meg, folyamatos, támadó jellegű stílusának köszönhetően sokak kedvencének számított.

Nem először jár hazánkban, Budapest ezúttal is lenyűgözte?

Szeretnék köszönetet mondani azért, hogy ma itt lehetek. Versenyzőkoromban még nem járhattam ezen a vidéken, annál az oknál fogva, hogy akkoriban még nem voltak Európa keleti részén ilyen rangos versenyek. Anno amikor először voltam Budapesten teljesen ledöbbentem, mivel szinte semmit sem tudtam az országról, amely gyönyörű. A versenysport az utóbbi években globalizálódott, megnyíltak a határok, mellyel rengeteg új lehetőség körvonalazódott. Amit kiemelnék, az egyértelműen a szervezői munka, az illetékesek kitettek magukért.

V4 Kerékpárverseny 2018 - Claudio Chiappucci (Fotó: Drienyovszki Tamás)

A kerékpáros legenda a Várkert Bazárnál mesélt életútjáról…
(Fotó: Drienyovszki Tamás)

Éppen zajlik a Giro d’Italia, ami egy olasz számára kihagyhatatlan. Kinek a győzelmét várja?

Azért a mostani Giro d’Italián eléggé foghíjas a mezőny. Azt hiszem, hogy ezúttal is a címvédő Tom Dumoulin lesz a győztes. Nagyon jól felkészült, ez pedig egy újabb sikert érhet számára.

Meséljen a pályafutásáról, miként került egyáltalán kapcsolatba a kerékpársporttal?

Valójában a sport iránti rajongásom már egészen kisgyermek korom óta megvan, mindig is szerettem mozogni. Kezdetben, ahogyan szinte mindenki, én is a labdarúgásért éltem-haltam. Viszont a fociban nem álltam meg a helyem, így váltottam. Édesapám imádta a kerékpársportot, így ő volt az, aki megfertőzött ezzel. Rengeteg versenyt követtünk, Gino Bartalinak szurkolt, én azonban érdekes módon egy francia versenyzőért, Bernard Hinault-ért rajongtam, aki ötször nyert Tour de France-ot, de képes volt arra is, hogy az egynaposokon utasítsa maga mögé a mezőnyt.

V4 Kerékpárverseny 2018 - Claudio Chiappucci (Fotó: Vanik Zoltán)

…majd Pannonhalmán, a díjátadó ceremónián segédkezett
(Fotó: Vanik Zoltán)

Hogyan jellemezné magát mint kerékpárost, mi volt a kulcsa sikereinek?

Profi pályafutásom eleje egészen nehezen indult, voltak olyan események, amelyek egy kissé döcögőssé tették a mindennapjaim. Volt például egy hatalmas bukásom, ami miatt elég sokat ki kellett hagynom. Talán éppen ezen nehézségek hatására alakult ki bennem az a küzdőszellem, aminek a sikereimet köszönhettem. Mindig is fel akartam törni, el akartam jutni a legjobbak közzé. A fordulópontot az első győzelem jelentette: egy igencsak hosszú verseny volt, a csapat pedig megadta számomra a lehetőséget. Szerencsémre, sikerült győznöm. Sokáig nem tudtam, hogy igazából milyen jellegű versenyző vagyok, de a Carrera sorában elég időt hagytak a kibontakozásra.

El Diablo, azaz ördög: honnan ered a beceneve?

A becenevem egy több mint tizenöt éves pályafutás alapjaiból táplálkozik. Nagyon sokat versenyeztem Japánban, Mexikóban és Kolumbiában. Elsősorban a latin-amerikai országokban mutatott versenyzésem kapcsán neveztek el a helyiek ördögnek, ami aztán rajtam maradt.

V4 Kerékpárverseny 2018 - Claudio Chiappucci (Fotó: Vanik Zoltán)

A humor sem áll messze tőle
(Fotó: Vanik Zoltán)

Mivel foglalkozik a visszavonulása óta?

Gyakorlatilag még most is a kerékpársport közelében dolgozom, talán még látszik is rajtam, hogy úgy ahogy formában vagyok. Miután szenvedélyem a kerékpározás, így rengeteg, a V4 Kerékpárversenyhez hasonló felkérést elfogadok. Ezeken a viadalokon, mint nagykövet igyekszem népszerűsíteni a sportágat.

Meglátása szerint mire van szüksége egy közép-európai fiatalnak, hogy profivá válhasson?

Nagyon jó versenyzők vannak manapság is a mezőnyben, de a jellemvonásai miatt van egy, akit különösen nagyra értékelek, talán azért is, mert számos tulajdonsága hasonlít a régi idők nagy bringásainak karakterére. Ő is Kelet-Európából származik, természetesen Peter Saganról, a Bora-hansgrohe versenyzőjéről van szó. Az olyan évről-évre megrendezésre kerülő viadalok, mint a V4 Kerékpárverseny biztosítják a folyamatos növekedést. A fiatalok számára is ez a kulcs, versenyhelyzetet kell számukra teremteni pontosan azért, hogy lépcsőről-lépcsőre tudjanak előrehaladni, egészen addig, míg egy napon profivá nem vállnak.

Megosztás
Keresés az oldalon
A legközelebbi verseny

A legfrissebb fotók
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány (Fotó: Vanik Zoltán)

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: a verseny képekben

A legfrissebb videó
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: videós összefoglaló

Kövess minket!

Instagram-fiókunk Facebook-oldalunk

Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
Nemzetközi Visegrádi Alap
HM
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
NSMI
tippmix
szrtlogo
szechenyi
mtsz_logo
hungarycard
Skoda
Skoda Valent Auto
Pannonhalma
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1
printszer
mer_se_official_logo_(without_bg)
szabadidos
ctrend