A szokásoknak megfelelően ezúttal is Alsó-Sziléziában került sor a Visegrád 4 Kerékpárverseny-sorozat lengyel futamára. A közel százharminc fős mezőny Olesnica környékén versenyzett, a kerekesekre egy rövidebb bevezető részt követően kilenc kör várt a 13,4 kilométeres pályán. A peloton végig hatalmas tempóban – 44,99 kilométer/órás átlag – haladt, életképes elmenés azonban sokáig nem tudott kialakulni, bár egy pontot Istlstekker Zsolt (Epronex-Hungary) és Filutás Viktor (Adria Mobil) is elmenésben volt.
A mezőnyhajrára készülve aztán kissé megbomlott az egység, végül egy bő húsz fős csoport szállt harcba a győzelemért, ahonnan a lengyel Marceli Boguslawski (HRE Mazowsze Serce Polski) bizonyult a legerősebbnek a cseh Tomas Barta (ATT Investments) és a tavalyi győztes Itamar Einhorn (Izrael) előtt.
A legjobb szlovák kerekes a tizenkettedik helyen érkező Adam Foltan (Dukla Banska Bystrica), míg a legjob magyar a huszonkettedikként célba érő Filutás Viktor (Adria Mobil) lett.
A 2022-es Visegrád 4 Kerékpárverseny-sorozat július 23-án Magyarországon folytatódik, a záró szlovák futamra pedig egy nappal később, július 24-én kerül sor.