V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

Megvédte elsőségét Adam Toupalik a Visegrád 4 Kerékpárverseny-sorozat cseh futamán

Hazai dominanciát hozott a V4 Kerékpárverseny 2022-es nyitánya, a legjobb magyar kerekes Karl Ádám (Epronex-Hungary) lett.

Megjelent: 2022. július 10., vasárnap
Forrás: www.v4kerekparverseny.hu

A mezőnyre egy könnyűnek semmiféleképpen sem nevezhető pálya várt a Brno-Mikulov-Brno útvonalon – amely egy régi tradicionális verseny hagyományait hivatott újraéleszteni, több kisebb körrel és kilenc kategorizált emelkedővel. A rajtot követően szinte azonnal megindultak a próbálkozások, ám életképes elmenés nem tudott kialakulni. Körülbelül egy óra elteltével egy bő húsz fős sor került az élre benne Istlstekker Zsolt és Karl Ádám kettősével.

Két cseh csapat az Elkov-Kasper és az ATT Investments valamint két lengyel klub a HRE Mazowsze Serce Polski és a Voster ATS próbálta kontrollálni az élcsoportot, ahol folyamatosak voltak az akciók, intenzív versenyzés zajlott.

A Mazowsze igyekezte megtörni az Elkov lendületét, ám végül a hazaiak legnagyobb örömére a címvédő cseh Adam Toupalik (Elkov-Kasper) diadalmaskodott tizennégy másodperc előnnyel hazaérve a lengyel Jakub Kaczmarek (HRE Mazowsze Serce Polski) és a szintén cseh Jas Kaspar (ATT Investments) előtt.

A legjobb magyar versenyző a 20. helyen (+ 2:17) célba érő Karl Ádám (Epronex-Hungary) lett, míg legjobb szlovákként Andrej Liska (BRS Kaktus Bike) zárt (23.).

A 2022-es Visegrád 4 Kerékpárverseny-sorozat július 10-én Lengyelországban folytatódik, a magyar valamint a záró szlovák futamra, július 23-án és 24-én kerül sor.

Fotók: Elkov-Kasper és Epronex-Hungary

Megosztás
Keresés az oldalon
A legközelebbi verseny

A legfrissebb fotók
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány (Fotó: Vanik Zoltán)

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: a verseny képekben

A legfrissebb videó
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: videós összefoglaló

Kövess minket!

Instagram-fiókunk Facebook-oldalunk

Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
Nemzetközi Visegrádi Alap
HM
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
nsuvagott
tippmix
szrtlogo
szechenyi
mtsz_logo
hungarycard
Skoda Valent Auto
Pannonhalma
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1
printszer
mer_se_official_logo_(without_bg)
szabadidos
ctrend