V4 Kerékpárverseny
Közösségi ikonok

Facebook-oldalunkInstagram-fiókunkRSS-csatornánk

Visegrád 4 országúti kerékpárversenyek - Magyarország legrangosabb egynapos versenyei

Polina Kirillova: azt hiszem, hogy Zalaegerszegen is a győzelemért harcolunk majd

Május 12-én Pannonhalma környékén 101,2 kilométer várta a Visegrád 4 Ladies Series résztvevőit, amely hazánk első UCI 1.2-es besorolású női kerékpárversenye volt. Végül az orosz Polina Kirillova szerezte meg a győzelmet, aki Zalaegerszegen is rajthoz áll, bízva egy újabb kiemelkedő eredmény elérésében.

Megjelent: 2019. július 4., csütörtök
Forrás: V4 Kerékpárverseny.hu
V4 Ladies Series Pannonhalma 2019

Polina Kirillova az orosz női kerékpársport egyik feltörekvő alakja. A Sestroretsk-Petrogrades akadémia ontja magából a tehetségeket, ennek az egyik kiemelkedő tagja a fiatal kerekes, és erre a csapatra épül az orosz válogatott gerince. Azé a válogatotté, amelynek négy tagja is az első tíz között zárt Pannonhalmán: a korábbi orosz nemzeti bajnok Margarita Syraodeva ötödikként, Galina Chernyshova hetedikként, míg Irina Ivanova kilencedikként gurult át a célvonalon.

Kirillova idén már márciusban megvillantotta tehetségét egy nyolcadik hellyel egy török 1.2-es egynaposon, majd az összetett ötödik helyén abszolválta a svéd Tour of Uppsala viadalát. A V4 Ladies Series első versenyének megnyerését követően lehetőséget kapott a minszki Európa Játékokon is.

V4 Ladies Series Pannonhalma 2019

Polina Kirillova
(Fotó: Vanik Zoltán)

Remek teljesítményt nyújtva nyerted meg Pannonhalmán Magyarország első, profi női UCI-kategóriás kerékpárversenyét. Miként emlékszel vissza erre a napra, hogyan alakult a verseny?

Csak az indulás előtti napon vált biztossá, hogy én is rajthoz állok Magyarországon. A csapattársaim ismerték az útvonalat, a pálya karakterisztikáját, készültek erre a versenyre, nekem azonban fogalmam sem volt arról, hogy mi vár majd rám. Esős idő fogadott minket, de szerencsére a rajtra alábbhagyott. Nagyon dinamikus volt a verseny kezdete, támadás-támadást követett, folyamatosan pulzált a mezőny. A szervezők remek pályát jelöltek ki, a csapatom végig próbálta irányítani a történéseket. A magyar lányok is aktívan versenyeztek miután kialakult a szökés. Nem is szökésnek mondanám ezt, inkább elszakadtak az erősebb versenyzők.

V4 Ladies Series Pannonhalma 2019

A pannonhalmi versenyen Vas Kata Blankával
(Fotó: Vanik Zoltán)

A pannonhalmi körpályára beérve aztán a tizenöt százalékos meredeken szinte azonnal indítottál, ami egyben azt is eredményezte, hogy megnyerted ezt a versenyt.

A meredeken rögtön támadtam, de egy cseh és egy lengyel versenyző nem sokkal később felugrott rám. Őket aztán az utolsó körben, a legnehezebb részen sikerült ismét leszakítanom. A szurkolók is buzdítottak, ami plusz erőt adott. Nem volt könnyű az utolsó pár száz méter, de sikerült nyernem.

Hová sorolod a pályafutásodban ezt a győzelmet?

Karrierem első profi UCI kategóriás versenyét nyertem meg, ez számomra és a csapatom számára is egy nagy tett. Értékes ez a magyarországi győzelem, mivel ez igazolta azt az elvégzett munkát, amit az elmúlt időszakban beletettem ebbe a sportba. Erre építhetek, és ez sokat segíthet abban, hogy elérjem a céljaim.

V4 Ladies Series Pannonhalma 2019

Úton a cél felé
(Fotó: Vanik Zoltán)

Miként látod magad mint kerékpárost az elkövetkezendő években?

Nagyon komoly terveim vannak a kerékpársportban. A nagy álmom, hogy egy napon megnyerhessem a világbajnokságot, orosz női szivárványszínű trikós ugyanis még sohasem volt a mezőnyversenyben. (Emma Sonka és Anna Konkina még a Szovjetunió színeiben nyert – szerk.) Szeretnék olimpiai érmeket szerezni és az egyik legjobb női versenyzővé válni. Tudom, hogy ezek nagy szavak, de ha nem tűzök ki magam elé ilyen célokat, akkor minek csinálom ezt az egészet? Hiszem, hogy kemény munkával elérhetem ezen álmaimat.

Zalaegerszegen egy kicsit erősebb mezőny áll rajthoz, de a dimbes-dombos terep ezúttal is a hegyeket jobban bíró kerekeseknek kedvezhet. Milyen célokkal érkeztek?

A nemzeti bajnokságot követően a 2019-es szezon második szakaszába lépünk. Azt hiszem, hogy ezúttal Zalaegerszegen is versenyképesek leszünk, a győzelemért harcolunk majd és reméljük, hogy ez az eredményességben is megmutatkozik.

V4 Ladies Series Pannonhalma 2019

A célba érkezés előtti pillanat
(Fotó: Vanik Zoltán)

Másodszor jársz hazánkban, hogyan tetszik Magyarország?

A Pannonhalmi Apátságnál a befutó mesés környezetet teremtett, gyönyörű a vidék és nagyon tetszik az ország. Biztos vagyok benne, hogy Zalaegerszeg környéke is hasonló látnivalókkal nyűgöz majd le.

Július 6-án Zalaegerszegen, a Visegrad 4 Ladies Series második egynaposával folytatódik az idei magyar V4-es versenyszezon. A lányok szombaton 14 órakor vágnak neki a 126,9 kilométeres dimbes-dombos távnak Zalaegerszeg főteréről, majd Teskánd, Dobronhegy, Csonkahegyhát, Becsvölgye, Vörösszeg, Nagylengyel és Gellénháza érintésével érnek vissza Zalaegerszegre. A pályán három kört tesznek meg, a befutóra várhatóan 17:30 és 18:00 között kerül sor.

Megosztás
Keresés az oldalon
A legközelebbi verseny

A legfrissebb fotók
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány (Fotó: Vanik Zoltán)

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: a verseny képekben

A legfrissebb videó
V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány

V4 Special Series Vásárosnamény-Ibrány: videós összefoglaló

Kövess minket!

Instagram-fiókunk Facebook-oldalunk

Partnerek és támogatók
Partnerek és támogatók
Nemzetközi Visegrádi Alap
HM
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
nsuvagott
tippmix
szrtlogo
szechenyi
mtsz_logo
hungarycard
Skoda Valent Auto
Pannonhalma
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Famulus Business Hotel, Győr
Land-Plan Hotel & Restaurant
Peregrini_logo_COLOR1
printszer
mer_se_official_logo_(without_bg)
szabadidos
ctrend